Elsőre úgy tűnhet, mintha a külső ajtó és a belső ajtó ugyanaz a termék lenne kétféle név alatt, vagy legalábbis csak enyhe különbséggel. De valójában két, egészen különálló „műfajról” van szó.
A kültéri ajtók sokkal robusztusabbak, sőt különleges kezelést is kell, hogy kapjanak, azért, hogy ellenálljanak az időjárás viszontagságainak és az intenzív használatnak.
A beltéri ajtók ezzel szemben könnyebb „sportágat” jelentenek, legalábbis olyan értelemben, hogy a hosszú távú strapabírás helyett inkább az elegancia és a dizájn tökéletes kombinációját próbálják megvalósítani.
Ez az összehasonlítás persze sarkított – hiszen a külső ajtó is tetszetős, és a belső is időtálló kell, hogy legyen –, egyfajta előzetes és általános eligazításként azonban hasznos lehet.
De lássuk most inkább a részleteket, hogy Ön könnyebben tudjon tájékozódni a modern ajtók világában, és így – hiszen ez a fontos – jobban tudjon a saját lakásához akár kültéri ajtót, akár belső ajtót választani!
A „jókötésű” külső ajtók és a beltéri ajtók bája
A belső ajtók rendszerint egyetlen, könnyebb anyagból készülnek, jellemzően fából vagy farostlemezből. Egy erős bejárati ajtóhoz azonban ennél több anyagfajta is kell, hiszen „az én házam – az én váram”, tehát úgy is kell védeni.
A fa alapanyag mellett külső ajtók készülhetnek teljes egészében acélból vagy fémből is, míg a beltéri ajtók esetében ez nagyon ritka, ha nem is példátlan – és senki sem szeretne olyan intézményben lenni, ahol ilyeneket használnak.
Cseppet sem túlzás ez a felépítés. A kültéri ajtók esetében – a belső ajtókkal szemben – fontos is, hogy vastagok és nehezek legyenek, azért, hogy kint tartsák a téli hideget és a nyári forróságot. Ezáltal nagyobb biztonságot (és biztonságérzetet) tudnak nyújtani, ugyanakkor jobban bírják a keménykezűbb nyitást-zárást.
Egy beltéri ajtó esetében sem kell azonban a japán rizspapír tolóajtó könnyedségére gondolni. Nálunk a magasabb minőségű belső ajtók általában szilárd, tömör fából készülnek, míg az olcsóbbak lehetnek üregesek, belül méhsejtszerű felépítésűek vagy papírrács betétesek.
A szigetelés szempontja a belső ajtóknál általában ritkábban jön szóba, holott a hangok kizárása, tompítása mellett a huzat elleni védelemre is érdemes gondolni és ebből a megfontolásból viszonylag masszív beltéri ajtót választani.
Ha a bejárati ajtó szigeteléssel is el van látva – például PU belső szigetelő habbal –, akkor könnyebben dacol az évszakok természetes váltakozásával, és segít a lakás belső hőmérsékletének a szabályozásában.
Végül, ami a dizájnt illeti, gyakori díszítőelemei a kültéri és beltéri ajtóknak egyaránt a matt üvegpanelek.
Bőség, de zavar nélkül! A korszerű beltéri ajtók széles választéka
Mivel tömörek, és szigetelnek is, a bejárati ajtók drágábbak szoktak lenni – legalábbis, ha olyat választunk, amilyet valóban érdemes: belül és kívül egyaránt kiváló minőségű anyagból készülőt.
A finomabb kialakítású, esztétikailag igényes belső ajtókat is meg kell azonban fizetni, ha nem csupán a hasznossági, hanem a dekoratív szempontot is figyelembe vesszük.
A beltéri ajtók típusai közül a francia üvegajtóról korábban már szó esett. Elsősorban azért népszerűek, mert már ránézésre is eleganciát sugároznak, és lehetővé teszik, hogy a helyiségben szétáradjon a derűs, természetes fény. Ezzel növekszik a tér is, szinte olyan a hatás, mintha tükörfalat alkalmaznánk, de annak egyesek számára zavaróan csalóka optikai hatása nélkül.
A drágább, francia változat mellett a fa beltéri ajtók kategóriájában sokféle változatot találunk. Ezen a termékcsoporton belül az árak a felületkezeléstől és a kidolgozottság minőségétől függnek.
A megfizethetőség fontos: dekorfóliás és CPL-fóliás belső ajtók
Nem muszáj azonban nagyon mélyen a zsebünkbe nyúlni ahhoz, hogy esztétikai szempontból elégedettek lehessünk. Egy utólag szerelhető, dekorfóliás ajtó tetszetős lehet, anélkül, hogy sokba kerülne. Ha megtetszik valamelyik – szabványméretben előregyártott – darab, azt gyakorlatilag azonnal hazavihetjük, könnyen beszerelhetjük.
Nem túlságosan strapabíró ajtót szereztünk be ezzel – de szokványos használati feltételekhez, nem különlegesen nagy igénybevételhez éppen megfelelőt. Itt azonban nem az egyedi igényeink szerint történik a választás valamilyen különleges irányban, hanem színben és formában a megbízható standardot kapjuk.
Egy kategóriával feljebb helyezkednek el a CPL-fóliás beltéri ajtók, amelyek már a testre szabás, igény szerinti kialakítás lehetőségét is biztosítják. Rendszerint ezt is gyorsan haza lehet vinni, a szakértők könnyen le tudják Önnek gyártani.
Az alapanyag ez esetben a laminált lemez lesz: egy 5 mm-es farostra vagy HDF-re (kemény farostlemezre) magas hőmérsékleten rápréselt, mintás papírral előállított hő-, karc- és vegyszerálló felület, amely az ajtó két oldalára kerül.
Bélése papírrács vagy tömör, könnyített forgácslap szokott lenni, a legkülső réteg, a CPL-fólia ezt azonban úgyis feledteti, mert bármilyen mintát megjeleníthet. Igaz, hogy a CPL ára magasabb, de cserébe ellenállóbb is, mint a dekorfólia: tartósan karcálló, és magas felületi ütésállóságot is biztosít.
Számottevőbb hibája, vagy inkább a vele járó korlátozás az, hogy – az olcsóbb, dekorfóliás ajtókhoz hasonlóan – az íves formák létrehozására ez a technológia sem alkalmas. Sokan mégis ezt a fajtát szokták választani, mert egyesíti az egyedi kialakítás lehetőségét az alacsonyabb árral.
Csak igényeseknek… a valódi fa ereje
A fa természetes életterünk része. Ehhez hozzátehetjük azt a tényt, amelyet a kutatások igazolnak, hogy közérzetünkre pozitív hatással van olyan helyiségben lenni, ahogy megjelenik a fa alapanyag.
Semmilyen mesterséges fa hatású anyag nem képes azt a komfortérzetet, esztétikumot biztosítani, amit a természetes, valódi fa beltéri ajtó használata nyújthat. Bár, sokunknál nagyon is fontos az alacsonyabb ár kérdése, a fa illata, tapintása adja számunkra azt a jóleső érzést: “jó itthon lenni”.
Nekünk fontos a minőség kívül-belül, ezért készülnek ajtóink valódi, természetes fából.
A valódi fából készült ajtók előnyei közé tartozik, hogy a festéssel történő felületkezelés lehetősége biztosítja, hogy a választott beltéri ajtó teljes mértékben a megrendelő igényeihez – és pénztárcájához – legyen igazítva, legyen szó akár lazúr festésről, akár a RAL színskála színeiről. A személyre szabottan készülő, festett belső ajtónál az egyediség varázsa a tartós minőséggel társul.
A széles választék arzenáljához tartozik az is, hogy a korábban említett íves formák kialakítása a valódi fa beltéri ajtók esetén teljes mértékben kivitelezhető, a gyártási technológia lehetővé teszi az egyedi megmunkálást.
Pozitívumként írnadó a valódi fa beltéri ajtó számlájára, hogy a fa ajtó tokját nem kell összeszereltetni beépítés előtt, hiszen azt már eleve úgy kapja a megrendelő, csökkentve ezzel a tennivalókat, s a költségeket.
Persze azzal kevesen vitatkoznának, hogy a valódi, nemes faanyagnak nincs párja. Ha ennek auráját szeretné otthonában élvezni, akkor lehetősége van fafurnér anyagú beltéri ajtót is választani.
Ehhez manapság már egzotikus fajtájú fát is választhat, vagy pácolással teheti még egyedibbé a megbízható hazait. Egy ilyen ajtó egyedi asztalosmunka által készül, tehát gyakorlatilag már művészet, kis túlzással: egyedi műtárgy az eredmény.
Hasznos szempontok a bejárati ajtó kiválasztásához
Nem árulunk zsákbamacskát! Mi a biztonsági szempontokat előtérbe helyező bejárati ajtók esetében is az igazi faanyagot ajánljuk – a legősibb alapanyagot, amelynek megjelenése, tapintása semmi máshoz nem hasonlítható.
Közhely, hogy az első benyomásra nincs második lehetőség. De azért érdemes belegondolni, hogy az otthonunkról ezt a bizonyos első benyomást a bejárati ajtó kelti!
Ha olyan családi otthon arcát szeretné mutatni a világ felé, amely harmonikus és békés, bizalmas légkörű, akkor ezt a fából készített bejárati ajtóval teheti meg a legkönnyebben.
Ha a családja biztonságát kiemelten fontosnak tartja, akkor másodzáras biztonsági zárral vagy Mabisz minősített biztonsági zárral is kérheti tőlünk a bejárati ajtót, amelynek alapanyaga nem más, mint a legkiválóbb borovi fenyő.
Ez a faanyag elsősorban a szépsége által emelkedik ki a piacon: természetes mintázata, utánozhatatlan erezete valósággal feldobja a bejárat látványát. Magát a bent zajló, eleven életet szimbolizálja ez a megjelenés!
Idővel változhat, alakulhat is a kinézete, de csakis azért, mert „beérik”, mintegy szervesen hozzáidomul a házhoz és a lakókhoz. Meleg, bensőséges hangulata nem csupán a vendégeket, hanem a háziakat is szinte betessékeli a lakásba.
Elsősorban azoknak ajánlott ez a megoldás, akik szeretik a természetességet, és nem vetik meg a nemes hagyományt sem, mert klasszikusan szép, bensőséges családi fészekre vágynak, amelyet fa vízvetővel ellátott, hőszigetelt fabetétes ajtó véd, egyedi méretében és egyedi színében is kifejezve a lakás tulajdonosa, valamint a lakók választékos ízlését.
Ha fontos Önnek a tartósság és a természetesség, és ezért hajlandó befektetni is, mert nem a legolcsóbbat, hanem az ár-érték arányban ideális, hosszú távú választást tartja szem előtt, akkor a borovi fenyőből készült bejárati ajtót mindenképpen vegye számításba!