Fa nyílászáró esetében lehetséges a helyiség penészesedése?

Valóban elkerülhetetlen a penész megjelenése?

Az első lakásom megvásárlásakor találkoztam először ezzel a kellemetlen jelenséggel. Akkor, mint derült égből a villámcsapás, úgy hatott rám a látvány, a tény, hogy a lakásban elhatalmasodott a penész problémája, ami addig ismeretlen volt előttem.

Amikor eljött az idő és megérett a nyílászárók cseréje, kiválasztottam a legmodernebb, magas hőszigetelési értékű, tömítéssel ellátott, teljesen légmentesen záródó ablakok egyikét. Aztán teltek múltak az évszakok. Tavasz után a nyár, az ősz, végül beköszöntött a tél. És vele együtt a döbbenet!

Nekem senki nem mondta el, hogy meg kell, hogy változzon az addig megszokott rutinom mind a ruhák teregetésében, a zuhanyzásban, mind a folyton hideget kint tartó bezárt ablakokban.
Történt ugyanis egyik szombat délelőtt, hogy amikor porszívózás közben a faltól elhúztam a bőrkanapét, mögötte vastagon, térdmagasságig szembe nézett velem a penész a sarokban! Még a kanapé is penészes volt!

Az első komolyabb lélegzetvétel kihagyása után sorra vetődtek fel bennem a kérdések. Lehet -e bajom ettől, mit lehet tenni fali penész ellen, hogyan történik a penészes fal kezelése, egyáltalán lehetséges-e a penészedés megszüntetése?

A penész kialakulásának feltételei

A penészgombák a szabadban folyton jelen vannak. Ideális táptalaja a nedvesség, ezért jelenik meg a falakon ott, ahol ideális számukra a környezet.
A háztartásokban nap mint nap keletkezik nedvesedés a főzés, mosás, szárítás során. A pára forrása lehet még a fürdés is. Egy négyszemélyes család esetében naponta körülbelül 10 liter nedvesség képződik.

paralecsapodas

Ha a helyiség nedves, és meleg levegője hideg felületekkel találkozik – mint pl. a külső falak -, akkor a levegő páratartalma kicsapódik, és nedves helyek keletkeznek. Itt a penészgombák gyorsan megtelepednek és elszaporodnak.

Nem, nem az ablak az oka

Önmagában az ablakok típusa és a hőszigetelés nem okolható a penészedésért. A penészedés problémája nagyon összetett dolog, és alapvetően nem lehet véglegesen megszüntetni egy boltban vásárolható penészölő szerrel. Viszont mind az új, mind a régi építésű házak esetében előjöhet ez a probléma, amelynek alapvetően két oka lehet. Egyrészt a talajból a falszerkezeten át felszívódó víz, a másik a hőhidak felületén lecsapódó pára.

Érdemes megemlíteni az úgynevezett “normális páralecsapódást”, amellyel a téli időszakban, főleg reggelente találkozhatunk. Normál páralecsapódásról akkor beszélhetünk, amikor az ablaküveg alján, esetleg U alakban megjelenik a pára.
Fontos, hogy ez semmiképpen nem az üvegrétegek között jelentkezik, hanem az ablak belső felületén. Javasoljuk a pára letörlését az ablakszárnyról egy puha, száraz törlővel.
Ez a fajta páralecsapódás csak alumínium üvegközti távtartó esetén fordulhat elő, melegperemes üvegezés esetén nem.

A hőhíd az oka mindennek! Vagy mégsem!

A hőhíd az épület szerkezetének egy olyan pontja, (szakasza vagy felülete) ami jobban vezeti a hőt, mint a szerkezet többi része. Az az igazság, hogy hideg időben – télen -, sokkal intenzívebben jelentkezik a hőhíd-probléma, mert akkor a legnagyobb a külső és a belső hőmérséklet különbsége.

A hőáram a melegtől a hideg felé halad, mégse itt keressük a penészedés problémájának teljes kiindulását. Ugyanis ha van hőhíd és elmarad a rendszeres szellőztetés, akkor vehetjük észre, hogy megjelenik az a fránya sötét folt, még ha egy jó minőségű hőszigetelő ablakot építünk is be. Penészes lesz a szoba fala, a sarkok. Megnő a páratartalom és egy átlagos, 20 Celsius fokos hőmérsékletnél is kirajzolódik a penész jelensége.

peneszedes

Lakóhelyiségekben a légnedvesség optimális szintje 40-50 százalék. Ha ez az érték 60 százalék felett van, akkor feltétlenül tenni kell valamit.

Tehát a hőszigetelés, egy nagyon jól záródó ablak, a magas páratartalom hármasa hozzájárulhat a penész kialakulásához. De vannak megoldások lehetőségek, hogy csökkentsük, akár megszüntessük a penészt.

Mit tegyünk azért, hogy ne találkozzunk a penésszel?

Amit csak lehetett elolvastam, kipróbáltam, és az alábbi ötletek segítettek a jelenség csökkentésében.

Szellőztetni, szellőztetni, szellőztetni!

Ne finomkodjunk! Ha csak bukóra nyitjuk meg az ablakot, nem érünk el megfelelő hatást. Inkább vegyük le kicsit a fűtést, öltözzünk fel és igenis tárjuk ki azt az ablakot! Csináljunk keretszhuzatot és legalább 5 percig hagyjuk, hogy a fagyos, hideg téli levegő kihúzza a párát.
Fontos, hogy jól szellőztessünk ki, azután ne felejtsük el feltekerni újra a fűtést!

szelloztetes

Hogyan teregessünk?

Gondot okozhat, ha a zárt szobában szárítjuk a vizes ruhákat. A legjobb ötlet egy szárítógép beszerzése volna a benti ruhaszárítás helyett. Az én kis lakásomba is befért egy ilyen gép, és minden nap hálát adtam, mennyire jó ötlet volt beüzemelni.

Ha mégsem megoldható egy ilyen masina, érdemes a teraszon, erkélyen megoldani a teregetést. Ez télen, persze, problémás lehet. Ha mégis az az opció marad, hogy bent teregetünk, olyankor gyakrabban nyissunk ablakot!

teregetes

Résszellőző beépítése az ablakba

A résszellőző egy plusz alkatrész a vasalatban, melynek elhelyezése a kilincsnek egy negyedik állást eredményez a zárt, a nyitott és a bukó állapot között.
Ha ezt a funkciót használjuk, akkor az ablak éppen csak résnyire nyitható és minimális, de folyamatos szellőzést biztosít a lakás számára. Résszellőző csak bukó-nyíló ablakba szerelhető.

Párátlanító berendezés beszerzése

Itt egy elektromos árammal működő, kb. fél méter magas, és néhány 10 ezer forintba kerülő eszközre gondolok, mely naponta több liter vizet képes összegyűjteni, ezzel csökkentve a penészt.

Zuhanyozzunk okosan!

A zuhanyzás, és a fürdés is ludas. Persze, ez nem azt jelenti, hogy hagyjuk el a fürdés mindennapos szokását, csupán tudatosabbnak kell lennünk.
A helyiségben keletkező meleget tartsuk bent (ne engedjük a légnedvességet a többi helyiségbe), és gyakrabban szellőztessünk.

zuhanyozas

A kezeletlen penész következményei

Ha a lakás, ház valamely pontján kialakult a penészes fal, ne hagyjuk annyiban, mert jelentősen romlik a levegő minősége, hosszabb távon kellemetlen, dohos szagok jelennek meg, rossz közérzet, légúti panaszok alakulhatnak ki.

Előfordulhatnak légzőszervi megbetegedések.
A penész elsősorban olyan légúti gondokat okozhat, mint például kaparó torok, száraz köhögés, orrdugulás. Súlyosabb esetben a gombák akár arcüreggyulladást, nehézlégzést is okozhatnak. Mivel gyakran összekeverik őket a megfázás tipikus tüneteivel, érdemes megfigyelni, hogy influenzaszezon van-e. Ha nincs, de penész található a lakásban, akkor jó eséllyel ez okozza a kellemetlen tüneteket.

Találkozhatunk irritációkkal, allergiás tünetekkel is.
Az influenza-szerű tünetek mellett a penész tipikus allergiás szimptómákat is okozhat. Ebben az esetben szemirritáció (viszkető, vörös szem), tüsszögés, orrdugulás is jelentkezhet.

Összességében elmondhatjuk, hogy egy kicsivel több odafigyeléssel egészséges otthont tudhatunk magunk körül, biztosítva ezzel magunk és a családunk jó közérzetét.
Mindent meg kell tennünk, hogy megelőzzük a penész kialakulását vagy a már sarokban éktelenkedő foltot eltüntessük. Picivel több tudatossággal nem kell meglepődnünk, ha elhúzzuk a kanapét, ahogy én tettem évekkel ezelőtt.